• Anya-naplója

    Hisztis gyermek

    Sok dolgom van a hiszti szörnnyel, sajnos. Hármaskám ugyanis nagyon, nagyon hisztis. Túltesz a másik kettőn együttvéve. Talán azért, mert ő a legkisebb, talán azért, mert valakitől “örökölte” – egyébként ezt a legegyszerűbb ráhúzni a gyerekre. Nagyon nehéz kezelni, jól kezelni a hisztit. Nem mondom, hogy én tudom, hogyan kell, de az tény, hogy rátaláltam egy módszerre, ami nekünk bevált. Sok-sok türelem kell hozzá, és még így is van, hogy hosszú perceken keresztül hallgatom, ahogy hisztizik. Ilyenkor nem utasítom el, nem zárom be egy szobába, hiszen, ha belegondolok, azért megy a hiszti, mert akar valamit. Ha bezárom, és magára hagyom, sokkal rosszabb. Félelmet keltek benne. (hozzáteszem, soha nem zártam be)…

  • Anya-naplója

    Hiszti

    A hiszti egy “nehéz eset”. Talán az egyik legnehezebb. Ez nálam is így van. Viszont, mióta az öleléses módszert alkalmazom, sokkal könnyebb. Bár tudtam volna korábban, nem csak a harmadik gyereknél! Viszont, hogy nyugtassam magam, az első két gyerekem nem volt olyan hisztis, mint a harmadik. Találtam egy nagyon jó kis verset az Anya, ha jó blog írójától, ami szerintem mindent elmond. Ebben minden benne van. Olvasd szeretettel! Hisz Ti nem értitek, mit érzek éppen! Hisz Ti nem látjátok, mi tombol bennem! Hisz Ti nem érzitek, mire van szükségem! Hisz Ti nem tudjátok, miért vagyok ilyen!   Hisz Ti akartok túlkiabálni! Hisz Ti próbáltok csak magyarázni! Hisz Ti kezditek a…