Kisebb-nagyobb átalakulás következik a Tündérruha életében. Egy nagyon egyszerűnek tűnő, ám annál nehezebb lépéssel kedtem. Meghirdettem a használt gyerekruha készletemet. A hirdetés sajnos nem vált be, ezért nyomulós levelezésbe kezdtem. Google a barátom, hát felkutattam a lehető legtöbb használt gyerekruha forgalmazót. Kerek 100 embernek írtam emailt, hogy eladó a készletem. Kicsit meglepődve vettem észre néhány nap múlva az emailfiókomba egy érdeklődő levelet. Napokon belül sikerült is megegyezni. Következő lépésként a bolt berendezését hirdettem meg. Minden sokkal gyorsabban és egyszerűbben ment, mint vártam. Szinte két hét leforgása alatt eladtam a teljes árukészletet és berendezést egy-két állvány kivételével. A nagyobb tervek most kedződtek volna, ha nem szól közbe a sors, vagy inkább…

– Anya! – szólalt meg hármaska, miközben az egyetemi jelentkezést készültünk kitölteni egyeskének. – Kár, hogy nem születtem előbb! Mennyivel is? Három évvel? – Miért is? – kérdeztem. – Képzeld, akkor mind a hárman egyszerre ballagnánk!!! – kiáltotta széles vigyorral az arcán. Hűha! Meg háát! Inkább, no comment. Így is egyszerre kell lezavarni két ballagást. Túl vagyunk ketteskével a központi felvételin, leadtuk a középsulikban a jelentkezést is. Kissé nehezen született meg a végleges lista, de azért sikerült. Mai fő feladatunk pedig az egyetemre “beiratni” egyeskét. Örök hálám a falunkban lakó két egyetemi tanárnak, Csillának és Péternek, hogy tartottak múlt vasárnap egy online konzultációt az egyetemi életről. Nagyon-nagyon hasznos volt. Bevallom,…

Észrevétlenül volt eddig jelen az életünkben, de tavasz óta, mintha mindenhonnan ezt hallanánk: korona. Korona rádió, Korona étterem és még sorolhatnám tovább. Kinek-kinek mi jutott róla eszébe. Most azonban egyként gondolunk rá. Sajnos nem a csillogás, hanem a félelem, a kiszolgáltatottság jut eszembe róla. Karácsonyhoz közeledve nap mint nap imádkoztam, hogy vállalkozásom pici csapatát kerülje jó messzire a korona. Hiszen úgy, mint sokaknak, nekünk is a karácsonyi szezon az év legfontosabb része. Most, hogy túl vagyunk az év végi hajrán, azért csak megkaptuk mi is a rettegett piros papírt. Ott díszeleg a vaskapun. És valahogy mindíg meglepődök, mikor kilépek rajta, hogy ott van. A betegség eddig elkerült minket. Szerencsére csak…

Ismét elérkezett az idő. Másodjára is végigültem a pályaválasztós szülői értekezletet. Ez a “mi leszel, ha nagy leszel” kérdés most sem egyszerűbb, mint mikor én voltam ebben a helyzetben. Szerencsére most is gyorsan letudtuk az iskolatípusokat, mint első alkalommal. Egyeskét nagyon határozott cél vezérelte, amit a mai napig is tart. Tanárnő szeretne lenni. Ketteske már nem ilyen határozott, de a gimnázium mellett erősen kitart. Ezek közül is megvan a fő kedvenc, ahova mindenképpen szeretne bekerülni. Nem tudom, hogy mi okból, de oda szeretne menni, ahova anyukája járt. Szerencsére már tavaly voltunk a nyílt napján, hiszen az idén lehet, hogy nem is lesz. Jó kis nosztalgiázás volt számomra. Jó néhány tanár…