A hegy tetején állva…

Többféle nézőpontja lehet a címben szereplő kijelentésnek. Aki hegyet mászik, vagy szeret túrázni, természetesen a gyönyörű havas csúcsok jutnak eszébe. Bennem azonban valami egészen más gondolatokat ébresztett.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy életünk olyan, mint egy hegyes-völgyes táj. Van mikor a völgyben vagyunk, és van mikor a csúcson. A mi hegyünk csúcsa azonban nem egy ilyen, éppen a csúcson vagyok csúcs. Ez egy olyan csúcs, amiből sok van. Felkapaszkodsz az egyikre, és körülnézel. Előtted az elterülő csodaszép táj. Lent a völgyben haragos zöldek a fák. A réten egy csengő patak szalad a messzeségbe. Előre nézel, és hasonló csúcsokat látsz, mint amilyenen te is állsz. Csillognak a hóval borított gerincek a napsütésben. Éppen a belső, lelki tájadat csodálod.

Mert a Te tájad is csodaszép.

Látom magam, ahogy két kézzel kaposzkodva felérek az egyik csúcsra. Köves, nencsenek itt már növények. A kő hideg. Ezen a csúcson nincs hó sem. Nagyon kicsike, de éppen elférek rajta. Felérek, nagy levegőt veszek, és körbenézek. Látom a hegyeimet és a völgyeimet. A völgyeimet, amik nélkül sosem lennének csúcsok.

Csukd be a szemed, és képzeld el a saját tájad! Hallgasd a madarakat, a csörgedező patakot, a legelésző őzeket, ahogy a zsenge füvet ropogtatják.

Mikor az ember mélyponton érzi magát, nagyon hasznos egy ilyen lelki hegymászás. Hiszen ilyenkor látjuk, hogy valójában mennyi mindent elértünk az életben. Mennyi kis apróság, ami hegyekké nőtte ki magát. Nem vagyunk haszontalanok, sikertelenek. Egy nagy sóhajjal beszívjuk a friss levegőt, mely mosolyt csal arcunkra. Tiszta tüdővel, és kitisztult gondolatokkal haladhatunk tovább, hogy megmászhassunk a következő hegycsúcsot.

Jó “hegymászást”!

Szeretettel: Edi

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Látogass meg a facebookon és az instagrammon is!