Anya-naplója

Miért éppen tündérfiókák?

Felmerült már benned is a kérdés, hogy egy blogot miért úgy hívnak ahogy? Vajon a szerzője miért pont ezt a nevet adta neki?

Biztos vagyok benne, hogy minden blognak megvan a saját története. Egy külön kis mese, egy emlék kötődik ahhoz, hogy a szerző miért pont így nevezte el. Van aki sokáig gondolkodik rajta, van akinek rögtön beugrik a név. Mint amikor születendő gyermekünknek adunk nevet. Az egyiknél listát írunk, majd abból szelektálunk, míg máskor hallunk egy tök jót, és rávágjuk: Pont ezt akarom!

Az enyém is pont így született. Hirtelen, egy régi történet emléke keltette életre.

Régen történt, mikor nagylányom még kicsi volt, a középső meg még kisebb. Bérvarrást vállaltunk néhány ismerős anyukával, és összefogva, minden szabadidőnket kihasználva varrtuk a ruhákat. Mindenki kivétel nélkül kisgyermekes anyuka volt. Sokat dolgoztunk éjjel, mikor a lurkók már aludtak. Egy ilyen hosszú műszak után, mikor délután már kettesben dolgoztunk az egyik anyukával, lánykám felébredt. Kivittem hát a műhelybe. Arra már nem emlékszem, hogy milyen rosszaságot, vagy inkább elevenséget művelt a lurkó, tetttem egy megjegyzést. A pontos mondatot sem tudom, de a lényeg megmaradt. Egy szó -Ördögfiókák.

Anyukatársam kedvesen megszólalt: – Belegondoltál már abba, hogy ha ők ördögfiókák, akkor az anyjuk micsoda?

Hú, szíven ütött ez a mondat. Sosem felejtem el. És igaza volt. Így lettek hát a lányaim, és a blogom Tündérfiókák.

Oké, de miről is szól ez a blog?

Legfőképp, és legrövidebben jellemezve: anya naplója. Hogy stílusos maradjak, tündéranyu naplója. Mert hát, ha a gyerekek tündérfiókák, akkor az anyjuk tündéranyu.

Gyűjtögetem a kedvenc receptjeimet, hogy mind egy helyen legyenek.

Van néhány D.I.Y. posztom is. Sajnos erre kevés időm van. Azért néhány alap dolog felkerült varrással kapcsolatban. Pl.: hogyan kell levágni egy nadrág szárát, ha hosszú. Hogyan fűzd be egyszerűen a varrógépet? De készítettünk már gyurmát házilag és bemutatom hogyan készítik a lányok a pixelképet.

Összefoglaltam Fly lady takarítás módszerét egy menüpontban. Érdemes megnézni a módszert, mert ha ügyes vagy, akár még működhet is.

A legtöbb bejegyzést az “anya naplója” menüpontban találod. Ide kerül minden, ami velem, velünk történik, és persze megosztható a nagyvilággal. Gondolataim, véleményem, tapasztalataim. Hogyan boldogulok én, egy olyan nagycsaládban, ahol apa külföldön dolgozik. És igen, a gyerekek megnőnek, már nem olyan kicsik, de a feladat most sem sokkal egyszerűbb. Nem értek egyet a “kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” mondással. Szerintem inkább csak más gondok vannak. Amik valójában nem is gondok, inkább megoldandó feladatok.

 

Rengeteg logisztikát igényel, hogy mindenki eljusson az éppen aktuális szakkörre, különórára, mazsorettpróbára. Na, és persze nekem is maradjon időm dolgozni. Nagyon dühös tudok lenni, mikor pl. a mazsorett oktató közli a próba előtt egy órával, hogy mégsem fél 5-től lesz a próba, hanem 5-től. Ekkor ugyanis nagylány nem tud busszal menni, hanem kocsiba kell pattanni, és vinni kell. Legnagyobb hátránya, hogy a legkisebb ilyenkor visít, hogy ő ugyan nem megy sehova. Természetesen otthon sem maradhat, mert a középső meg matekozni van. Az én fejem meg füstöl. Na, de ez már egy másik történet. Amolyan anya-naplójába való.

Végezetül, ha a “bonga gyerekruha webshop” feliratú képre kattintasz, az itt található néhány mondat elkalauzol téged a webáruházamba. Máris láthatod, hogy mivel töltöm szorgos munkaóráim. Többek között ezt a webshopot üzemeltetem, ami nem könnyű feladat, de imádom a szebbnél-szebb ruhákat.  A másik irány pedig, ami a többek közöttet képviseli, a baby bodyk varrása. Javarészt viszonteladóknak készülnek a bodyk, de bárki vásárolhat belőlük. A kínálatot a Heldin babaruha webshopban találod meg.

A bal oldali menüben, ha a három kis csíkra kattintasz, egy csodás képet láthatsz a mi kis falunkról melyet Fejes Csilla készített.

Kedvenc mondatom: A kész jobb, mint a tökéletes!

Ezzel körbe is értem a blogom bemutatásában.

Remélem Te is örömöd leled az olvasásban úgy, mint én az írásban!

 

Szeretettel: Edi

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Látogass meg a facebookon és az instagrammon is!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap