• Anya-naplója

    Az utca népe

    Talán Te még emlékszel rá, hogy milyen jó is volt az utcán játszani a kispajtásokkal. Az úttest elbírt mindent. Rajzokat, tengőpályát, ugróiskolát. Tollasozni is bőven volt hely. Sosem vesztünk össze azon, hogy nem férünk el. Az utóbbi pár hétben kimerészkedtünk hármaskával az utcára játszani. (Ugye ez a fránya vírus. Szó szerint kihalt volt az utca.) Abból a kevéske időből ami munka után marad, erre is kell szakítani egy darabot, mert az elsősömet felügyelet nélkül még nem engedem ki. Végre-végre visszatértek a régi szép idők, mikor még a két nagylány volt pici, és a szomszéd gyerekekkel játszottak az utcán, mi anyukák pedig felügyeltük őket. Szeretem ezt az utcai játékot, hiszen ez…

  • Anya-naplója

    Karantén, kijárási tilalom…

    digitális oktatás, időkorlát, maszk… Mi is ez a koronavírus mizéria? Hogy is volt ez az egész? Lassan már eljutunk odáig, hogy múlt időben beszélhetünk az egészről. Legalábbis ebben reménykedik mindenki. Hacsaknem jön a második hullám… Addig is: írjunk naplót! Tanácsolják több helyen, hogy megörökítsük a történteket az utókornak. A legjobb lenne, ha minden nap írnánk egy pár sort, nem többet, az eseményekről. Nos, ennek nem sok értelmét látom. Két okot is tudok mondani ennek megcáfolására. Az egyik, hogy a hírportálok úgyis lejegyeznek mindent. A másik, hogy az ember lányának jártányi ereje sem marad a nap végére, nemhogy holmi bejegyzéseket írjon. És mostanra már úgyis mindenki megunta ezt a témát. Már…