Az utca népe

Talán Te még emlékszel rá, hogy milyen jó is volt az utcán játszani a kispajtásokkal. Az úttest elbírt mindent. Rajzokat, tengőpályát, ugróiskolát. Tollasozni is bőven volt hely. Sosem vesztünk össze azon, hogy nem férünk el.

Az utóbbi pár hétben kimerészkedtünk hármaskával az utcára játszani. (Ugye ez a fránya vírus. Szó szerint kihalt volt az utca.) Abból a kevéske időből ami munka után marad, erre is kell szakítani egy darabot, mert az elsősömet felügyelet nélkül még nem engedem ki. Végre-végre visszatértek a régi szép idők, mikor még a két nagylány volt pici, és a szomszéd gyerekekkel játszottak az utcán, mi anyukák pedig felügyeltük őket. Szeretem ezt az utcai játékot, hiszen ez egy nagy, közös terület. Nincs olyan, hogy enyém, tiéd. Nem a másik játékával kell játszani, vagy odaadni másnak, ami az övé. Az utca mindenkié.

Éééés, igen! Újra összejöttek a szomszédok! Nem ugyanazok, akik régen, hiszen több ház gazdát cserélt azóta, az akkori kispajtások felnőttek, de vannak megint kisgyerekek a szomszédokban. Az egyik anyuka szavaival élve: Legalább összehozta a szomszédokat ez a vírus, megismertük egymást.

Hát, igen. Sajnos ez kellett, hogy megismerjük egymást, itt a zsákutca legbelsőbb részében, a “zsák aljában”, ahova csak akkor jön autó, ha valaki hazajön. Pedig még csak 10 év telt el azóta, hogy a mostmár nagyokkal az utcán játszottunk. Mi változott meg azóta, hogy így elmentünk egymás mellett?

Öröm nézni, ahogy a kis másfél évestől a nagy 9 évesig együtt játszik mindenki. Lábbalhajtós motor, roller, bicikli. . . Mindegy, csak rohanni lehessen vele. Cseresznyét szedni a szomszéd néni fájáról, rajzolni az útra, bújócskázni, néha megsértődni, azután kibékülni.

Nemrég költözött a szembe oldalra egy család, ahol a nagyobbik gyermek hármaska, és másik szomszéd kislány osztálytársa. Tegnap ők is kint voltak az utcán, így aztán ismét ismerkedtünk egy kicsit. A kistesóval, az anyukával és a hátsó kerttel, ahol epret és ribizlit lehetett kóstolni.

Már csak azt sajnálom, hogy hamarosan elköltözünk, itt hagyjuk a jó szomszédokat. Szerencsére pár perc bringázással vissza tudunk látogatni, ezért nem szomorkodunk annyira. Bár tudom, hogy azért az már nem lesz olyan, mint most. Most csak fülelünk egy kicsit, ha hangokat hallunk az utcán, már megyünk is kifelé és kezdődhet a játék!

Szeretettel: Edi

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Látogass meg a facebookon és az instagrammon is!